A Ford 1,0 literes EcoBoost erőforrása zsinórban hatodszor nyert az Év Motorja versenyen

Az Év Motorja verseny zsűrije immár hatodik alkalommal választotta a Ford 1,0 literes EcoBoost erőforrását az “1,0 liternél kisebb lökettérfogatú motorok” legjobbjának, ami azt jelenti, hogy az erős, háromhengeres benzinmotor 2012 óta verhetetlennek számít saját kategóriájában.

A bírák nagyra értékelték a motor teljesítményét, üzemanyag-fogyasztását és technológiáját. Az 1,0 literes EcoBoost már 10 érmet gyűjtött az Év Motorja versenyen; eddig példátlan módon háromszor is nyert az összesítettben, sőt a “Legjobb Újonc” címet is elnyerte.

“Az 1,0 literes EcoBoost átformálta a kisméretű benzinmotorok szerepét az autóiparban, és kifinomult EcoBoost turbótöltésével, közvetlen üzemanyag-befecskendezésével és kettős független változó szelepvezérlésével új mércét állított a kompakt méretű, takarékos erőforrások kategóriájában,” nyilatkozta Joe Bakaj, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. “És bár már 10 díjat is begyűjtöttünk ezzel a motorral, folyamatosan keressük az újabb műszaki megoldásokat, amelyek révén e kisméretű motor még előnyösebb megoldást kínálhat vásárlóinknak.”

A Ford által Európában eladott új autók egyötödét a 100, 125 és 140 lóerős változatban készülő 1,0 literes EcoBoost motorok hajtják, sőt öt Fiestából kettőhöz is ilyen erőforrást rendelnek a vásárlók. Az akár 3,5 literes lökettérfogattal is készülő Ford EcoBoost benzinmotorok világszerte megtalálhatók a Ford kínálatában, így a vadonatúj Fiestához ugyanúgy megrendelhetők, mint a Transit haszongépjárművekhez, a pickupokhoz, sőt az olyan Ford Performance modellekhez is, mint a Focus RS és a Ford GT szupersportkocsi.

A 31 ország 58 autós szakírójából összeállított zsűri a takarékos, háromhengeres EcoBoost blokkot találta az 1,0 liter alatti lökettérfogatú motorok legjobbjának. Az először a 2012-es Ford Focusban bemutatkozó innovatív erőforrás éppen abban a szegmensben lépett színre, ahol az autógyártók a legkeményebb harcot folytatják a vásárlók kegyeiért. A motor idén 35 vetélytárssal versenyzett a címért, vagyis a mezőny 9 szereplővel bővült 2012 óta.

“A Ford EcoBoost blokkja még mindig a legjobb az 1,0 liter alatti háromhengeresek kategóriájában, noha bemutatása óta már sok új kihívója akadt,” vélekedett Dean Slavnich, a Stuttgartban megrendezett 19. Év Motorja verseny társelnöke, az Engine Technology International magazin főszerkesztője. „Ám még ennél is lenyűgözőbb, hogy ez a legelső erőforrás, amely minden olyan évben kategóriagyőzelmet aratott, amikor bekerült a díjra jelölt blokkok mezőnyébe.”

2018 elejétől a Ford az 1,0 literes EcoBoost blokkban bevezeti a hengerlekapcsolás technológiáját; ez a megoldás automatikusan leállítja az egyik henger működését, amikor a motor nem teljes terheléssel üzemel (például amikor az autó egyenletes sebességgel halad), tovább csökkentve ezzel az üzemanyag-fogyasztást.

A Ford modern mérnöki megoldásokkal igyekszik még gazdaságosabbá formálni benzines, dízel és elektromos hajtásláncait, amit a hengerlekapcsolás is jól példáz. Az új technológia 14 ezredmásodperc alatt, vagyis az emberi pislogásnál hússzor gyorsabban képes lekapcsolni vagy visszakapcsolni egy hengert – anélkül, hogy ez érződne a motor teljesítményében vagy kifinomult működésében.

Ford Solymár

2083 Solymár, Sport utca 23.
Telefon: +36 26 560 910
+36 26 560 920
+36 20 542 8283
+36 20 934 5345
Nyitvatartás  
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat 09:00-13:00
Vasárnap Zárva

FordStore Solymár-M3

1152 Budapest, Városkapu utca 11.
Telefon: +36 1 265 5154
+36 1 265 5155
+36 1 265 5156
+36 20 417 2787
Nyitvatartás  
Hétfő-Péntek 07:00-17:00
Szerda 07:00-19:00
Szombat 08:00-13:30
Vasárnap Zárva

Ford Solymár-Esztergom

2500 Esztergom, Visegrádi út 44.
Telefon: +36 33 509 400
+36 20 444 1440
+36 20 318 5665
  
Nyitvatartás  
Hétfő-Péntek 06:45-17:00
Szombat 09:00-13:00
Vasárnap Zárva

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. Mi az a cookie?

Elfogadom

Cookie (süti) használati útmutató és szabályzat

Azoknak a weboldalnak, amelyek az Európai Unió országain belül működtetnek, cookie-k használatához, és a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük. Az alábbiak során tájékoztatjuk Önt az általunk használt cookie-król és a használatuk céljáról.

Mi a cookie (süti)?

A cookie-k kis adatfájlok, amelyeket a böngésző helyez el a felhasználó számítógépén vagy eszközén. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A sütik önmagukban nem gyűjtik a számítógépen vagy a fájlokban tárolt adatokat. Olvassa el figyelmesen az alábbi tájékoztatót további információkért, hogyan gyűjtjük az információt, amikor Ön ezt a weboldalt használja.

A cookie-k típusai

Milyen sütiket használunk és miért?

A Solymár-Szalay kft., mint a www.fordsolymar.hu weboldal üzemeltetője a testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. cookie-t helyez el. A cookie-t a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa. Az alábbiakban tájékoztatóban leírjuk, hogy milyen céllal használunk cookie-kat és mik a felhasználó lehetőségei.

Feltétlenül szükséges cookie: ezek a cookie-k segítséget nyújtanak honlapon történő mozgásban, megjegyzik a felhasználó egyes oldalakon végzett műveleteit. Ezen  cookie-k nélkül a szolgáltatások nem működnének. Ezek a cookie-k nem tárolnak olyan adatokat a felhasználóról, hogy milyen oldalakat nézett meg az interneten, vagy amelyeket marketing célból lehetne felhasználni.

A feltétlenül szükséges cookie-kat az alábbiakra használjuk:

Ezen cookie-k elfogadása feltétele honlapunk megfelelő használatának, így ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a cookie-kat, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.

Teljesítményt biztosító cookie-k: információkat gyűjtenek arról, hogy a felhasználó hogyan használja weboldalunkat (pl. milyen oldalakat tekint meg, illetve tapasztal-e valamilyen hibát). Ezek a cookie-k nem gyűjtenek információt, amelyek alapján azonosítható a felhasználó, és azért használjuk, hogy javítani tudjuk a honlapunk működését, megértsük a vevőink érdeklődését, és mérjük, milyen hatékonyak a hirdetéseink.

A teljesítményt biztosító cookie-kat az alábbiakra használjuk:

A harmadik féltől származó cookie-khoz tartozó adatvédelmi irányelveket a szolgáltatók weboldalán olvashatja el.

Google
http://www.google.com/policies/technologies/types/?vid=1-635754930258711423-
5005861148334217388 

Facebook
https://www.facebook.com/about/privacy/

A honlapunk használatával elfogadja a Teljesítményt biztosító cookie használatát. Ezen cookie-k elfogadása  feltétele honlapunk megfelelő használatának. Ha a felhasználó kikapcsolja ezeket a cookie-kat, nem tudjuk garantálni weboldalunk megfelelő működését, illetve a megfelelő biztonságot oldalunk használata során.

Használatot elősegítő cookie-k: ezeket a cookie-kat különböző szolgáltatások nyújtására használjuk, illetve hogy megjegyezzük a felhasználó beállításait, hogy megkönnyítsük az oldal látogatását.

A teljesítményt biztosító cookie-kat az alábbiakra használjuk:

A fenti cookie-k közül néhányat harmadik fél használ, esetlegesen további információkért keresse fel ezen partnerek weboldalán található titoktartási leírásokat.

Az Ön hozzájárulása

A www.fordsolymar.hu böngészésével elfogadja, hogy cookie-kat helyezzünk el az Ön számítógépén abból a célból, hogy elemezni tudjuk, hogyan használja honlapunkat. Hogyha nem egyezik bele, hogy cookie-kat használjunk, amikor Ön ezen az oldalon böngészik, előfordulhat, hogy weboldalunk nem fog teljeskörűen működni.

Hogyan lehet törölni/kikapcsolni a cookie-kat?

Minden böngésző lehetővé teszi a cookie beállításainak változtatását. Viszont nagyon fontos, hogy mivel a cookie-k célja weboldalunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése esetén előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek weboldalunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a weboldal a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

Általában a böngészők „Beállítások” menüiben találhatók a cookie-kal kapcsolatos beállítások. A cookie-k beállításával kapcsolatban az alábbi linkek is segítségére szolgálnak, valamint további információt az egyes böngészők „Súgó” menüjében talál.

A legnépszerűbb böngészők cookie beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:

Hogyan lehet visszavonni a hozzájárulást?

Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.